Csordás Katalin

1968-ban születtem Péter Pál napján, Kecelen. Kiskunhalason élek.

A varrás és a parasztviseletek mindig is közel álltak hozzám, mint minden háztartásban nálunk is volt egy varrógép, amivel az Anyukám varrogatott az egész családnak, ha ideje engedte még a szomszédasszonyoknak is.  A parasztviseletekhez  való kötődésem is korán ki alakult, mert a nagymamám igazi „bőszoknyás” paraszt asszony volt, akinek a mai napig őrzöm alsószoknyáit, kendőit.  Első varrogatós emlékem magamról,  egy szék előtt ülök kisszéken és egy anyagdarabot tologatok, mintha varrnék, én ezt játszottam, miközben az Anyukám varrt  a géppel. Ahogy növögettem természetesen másképp is varrhattam, tűvel-cérnával, így az összes babám folyamatosan új ruhát kapott.

Amikor elérkezett a pályaválasztás ideje, akkor az Anyukám bölcsen azt tanácsolta nekem: „ Legyél kislányom varrónő, ruhában mindig fognak járni az emberek.” És milyen igaza volt! Ahogy egy kicsit megtanultam szabni-varrni, máris nagyon sokat varrtam magamnak, a ruháimon visszaköszöntek a népies elemek, csipkék, hímzések, piék és zájmedlik.  Szakmunkás vizsga sikerült elhelyezkednem Németh Sándorné férfiszabó kisiparosnál, ezek voltak az igazi tanulóévek. Ebben a műhelyben férfi és női ruha is készült, így mindkét féle ruhával kellett dolgoznom, amit csöppet se bántam. Majd fordult a föld egyszer-kétszer és eljött a váltás ideje, utam továbbvezetett a Levi’s farmernadrág-gyárba, ahol szintén sokat tanultam, attól függetlenül, hogy egy-két műveleten kellett csak dolgozni. Majd Árpád fiam születése után otthon maradtam, már nem mentem vissza dolgozni, természetesen akkor is varrtam, csakúgy, mint anno az Anyukám is. Majd egyik megrendelés után jött a másik, eleinte az óvodába készítettem mindent, amire csak kértek, bábokat, babaruhát, rongybabákat, fésűtartót és faliképeket, valamint a néptánchoz kisszoknyákat. Majd egyszer csak elérkezett a következő lépcső az utamon, rám találtak a néptáncosok, asszonykórusok és hagyományőrző magánszemélyek. Ruháimat elsősorban a még föllelhető szakirodalomból próbálom hitelesen elkészíteni. Első viseleteimet 2006-ban varrtam, majd Orbánné Balogh Katalin unszolására 2010-ben zsűriztettem is őket. Amit persze nem bántam meg.

Azóta is folyamatosan kutatom a viseleteket, és zsűriztetem őket, vannak „A” és „B” kategóriás ruháim is.

A családom támogat utamon, köszönet nekik érte!

2014. december 1-jén megkaptam a Népi Iparművész címet.