XIX. Országos Fazekas Kiállítás
Kedves Barátaim, kedves Vendégek, kedves Szaktársak!
Rendhagyó évet hagyunk magunk után. Az ember életében igen ritkán, vagy sohasem fordul elő, hogy kényszerűség okán ennyire korlátozva legyen, mozgásában, munkájában, a közösségi élet gyakorlásában… és sorolhatnám. Mindannyian átérezzük, megszenvedjük ezt, alkotók és az alkotásokban gyönyörködni szeretők is. Az ember okos és erős lény, képes a nehézségeket felismerve a legjobb megoldásokat kiválasztani a túlélés hitében.
Mi, alkotók is ebben a hitben tettük a dolgunkat, a magunk és mások megörvendeztetése céljából is. Igaz, a személyes találkozások elmaradtak, helyettük az alkotó és a közönség az online térbe szorult. Virtuális kiállítótermek és koncerttermek sokasága egy-két kattintással. Igen, most csak a lájkok maradtak az emberi pillantások, kézszorítások helyett, de nem baj, az élet nem állt meg, vagyis nem akartuk, hogy megálljon. Tettünk érte, szervezők és alkotók, hogy Önöknek, akik úgyszintén kényszerűségből nem a valóságban tekinthették meg munkáinkat, hanem valahonnan a technika csodájából kifolyólag a „felhőből”, a gépükre talált képekkel érhették csak be, őszintén remélve azt, hogy így is tudtunk valamit adni. Bizonyítva azt is, hogy Kecelnek fontos esemény a FLORA Virágfesztivál, s annak testvérrendezvénye immáron 19. éve, az Országos Fazekas Kiállítás.
Hagyományőrzés mesterfokon népművészeti kiállítás
A november 3-án megtartott zsűri által elfogadott népművészeti darabokból készült kiállítás a Népi Iparművészeti Gyűjteményben.
A megnyitóra november 10-én, kedden, 14 órakor került sor, a vendégeket Szabó Károlyné elnök köszöntötte. A kiállítást Kriskóné Dávid Mária gyűjteményvezető nyitotta meg.
Meghívó szakmai napra és közgyűlésre
Nyitott műhely Horváth Gyula fafaragónál
Kedves Érdeklődők!
Október 3-án és 10-én 14-től 18 óráig nyitott műhelyfoglalkozást tart Horváth Gyula fafaragó oktató ménteleki műhelyében, a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület szervezésében.
A műhelyfoglalkozáson a használati tárgyak készítését nemcsak megtekinthetik az érdeklődők, hanem maguk is készíthetnek fából villát, kanalat, tálat, sótartót.
A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. A foglalkozásra max. 15 főt tudunk fogadni, a jelentkezések sorrendjében.
Fafaragó alkotótábor és komplex ifjúsági tábor
Szerettel meghívjuk a Duna-Tisza közi Népművészeti Egyesület fafaragó alkotótáborába és komplex ifjúsági táborába
Alkotótábor helye: Az egyesület nagykőrösi alkotóháza
Időpontja: 2020. július 20-24.
Kézműves képzések 2020-ban
Előző évi tapasztalatokra építvén különféle képzéseket szervezünk a Csoóri Sándor Program támogatásával júniusig bezárólag.
Mai népművészet a Duna-Tisza közén - kiállítás
Mai népművészet a Duna-Tisza közén
kiállítás
Helyszíne: KRE TFK aula (Nagykőrös, Hősök tere 5.)
Megnyitó: 2019. október 12-én, 18 órakor.
Megtekinthető: 2019. november 16-ig.
Hímző tábor
Az idei hímző táborban 18 fő vett részt Nagykőrösön, 2019. július 29. - augusztus 2. között. A tábor témái: félegyházi subaminták, zalai fehér hímzés, turai hímzés.
IX. Országos Kosárfonó Találkozó
Szakmai beszámoló
Szakmai beszámoló a Csoóri Sándor Program CSSP-Tárgyalkotó-2018-Sz-0063 azonosítású Múlt-Jelen-Jövő c. pályázat megvalósításáról
A beszámolót a csatolmányban olvashatják.